Február 2-án elindult a lakossági energiatároló pályázat (OETP), amellyel háztartásonként akár 2,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető otthoni akkumulátorra. A keret nagy, az
Korábbi tájékoztatónk után 2026.01.15-én megjelent a lakossági energiatároló pályázat végleges kiírása. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb pontokat és a javasolt lépéseket. Határidők, benyújtás A pályázat
A szerdai Kormányinfón elhangzottak szerint 100 milliárd forintos kerettel lakossági energiatároló program indul. A tervek alapján a háztartások legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő
Megoldható a magyarországi lakhatási válság? Erre a kérdésre kerestük a választ a 2025. november 19-én a Budapesten megrendezésre került „Bér- és szolgálati lakások, lakossági lakhatási
„A következő évek egyik slágertémája a villamosenergia tárolása” – fogalmazott Losonczy Géza a KPMG szeptemberi „Energiatárolási piaci helyzetkép” üzleti reggelijén. Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium
Hazánk történelmi mérföldkőhöz érkezett: a napelemes kapacitások aránya elérte a 25%-ot a teljes hazai energiatermelésen belül, amellyel Magyarország jelenleg világelső. A napos időszakokban már nemhogy
A 2025. augusztusában induló Jedlik Ányos energiatároló pályázat új távlatokat nyithat a hazai vállalkozások számára: vissza nem térítendő állami támogatással fejleszthetik energiatárolási és megújuló energiatermelési
Biztosak lehetünk benne, hogy a következő években nem csupán az energia termelésének, hanem a teljes ipari ökoszisztémának is zölddé kell válnia. A megújuló források térnyerése
2025. május 22-én a PharmaLog konferencián Horváth Kristóf, cégünk pénzügyi és fűtéskorszerűsítési szakértője tartott előadást. Bemutatta a forradalmi magyar fejlesztést, a HeatVentors hőakkumulátort, amely akár
Biztosan Ön is hallott már a ChatGPT-ről, sőt talán napi szinten használja is. Azt viszont kevesen tudják, hogy a mögötte álló mesterséges intelligencia, vagyis AI
Örömmel osztjuk meg, hogy megjelent cikkünk a NavigátorVilág magazinban, mely az Intelligens Hőakkumulátor gyakorlati alkalmazását járja körül. A cikk részletesen bemutatja: A technológia működését Felhasználási
Energetikai konferencián jártunk! 2025 április 24-én egy különleges esemény részesei lehettünk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a PP Konferenciaközpont szervezésében megrendezett Energetikai Konferencián
Az energiaköltségek folyamatos emelkedése ma már szinte minden szektorban kihívást jelent. Egyre több vállalkozás keresi a költséghatékony és fenntartható megoldásokat a hűtés és fűtés optimalizálásához.
A szállodaiparban kiemelt fontosságú a folyamatos és megbízható energiaellátás, különösen a nyári csúcsidőszakokban, amikor a légkondicionálók és hűtőrendszerek maximális kapacitáson működnek. Az energiaszámlák növekedése mellett
A Vidéki otthonfelújítási támogatásról röviden A kormány 2025 elejétől új Vidéki Otthonfelújítási Programot vezet be, amelynek keretében az 5000 főnél kisebb településeken élő családok akár
Az Európai Unió éghajlat-politikai erőfeszítései jelentős előrelépést mutatnak kibocsátáscsökkentés terén, hiszen 2023-ban a nettó üvegházhatású gázok kibocsátása 8,3%-kal csökkent az előző évhez képest, ami a
A 2024-es év Green Awards díjátadóján számos példaértékű zöld program és vállalat kapott elismerést, köztük kiemelkedő partnerünk, a Heatventors is. A vállalat óriási sikert ért
A klímaváltozás elleni küzdelem egyre fontosabb szerepet kap a világ minden szegletében, legyen szó akár sportcsapatokról, nagyvállalatokról, vagy technológiai innovációkról. A legújabb példa erre a
Állattartó telep pályázat! Megjelent az állattartó telepek megújításának támogatása c. pályázati felhívás (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-2-24), amelynek célja a magyar állattartó telepek korszerűsítése, fejlesztése és a fenntarthatóság javítása.
Bevezető a hőakkumulátor technológiába A magyar Heatventors vállalat által kifejlesztett hőakkumulátorok jelentős előrelépést jelentenek az energiatárolási technológiák terén. Ezek a rendszerek különleges fázisváltó anyagokat (PCM
2023 volt a második legmelegebb év 2020 után Az EU Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálata szerint 2023-ban közel álltunk az 1,5 fokos kritikus küszöbhöz, amely a globális
A konferencia célja és témái A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozata „Fókuszban az energiahatékonyság” címmel tartott workshopot június 17-én, ahol a Free Sun
Kelet-Közép-Európa városai intenzíven fejlesztik az okosváros-koncepciókat, amelyek kulcsfontosságúak a növekvő urbanizációs nyomás, a környezeti kihívások és a technológiai fejlődés hatékony kezelésében. A Brno-ban tartott Urbis
A nyár beköszöntével egyre többen keresnek hatékony megoldásokat otthonuk hűtésére és energiaköltségeik csökkentésére. A napelemek, hőakkumulátorok és klímaberendezések kombinációja kiváló lehetőséget kínál arra, hogy környezettudatosan
2024 egy kihívásokkal teli év a magyar napelemes piacon. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium legutóbbi jelentései alapján, noha Magyarország fotovoltaikus kapacitása kiemelkedően nőtt nemzetközi összehasonlításban,
Magyarország egyre melegebb nyarakkal néz szembe, és az otthon kényelme talán még soha nem volt ennyire központi kérdés. A közelmúltban – a Pénzcentrum által –
Az új otthonfelújítási támogatás 2024 júniusában veszi kezdetét, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az idei otthonfelújítási támogatási program az 1990 előtt épült családi
A nyári hónapok közeledtével egyre többen gondolkoznak az otthoni komfort növelésén és a klímaszezonra való felkészülésen. Legyen szó új klímaberendezés beszerzéséről vagy a meglévő rendszer
A nyár közeledtével egyre több figyelmet fordítunk otthonunk hűtésére. Ezek a készülékek ugyan télen a fűtésre szolgálnak, a hőszivattyú nyáron is hasznos lehet az otthoni
Az energiahatékonyság javítása ma már nem csupán környezettudatos döntés, hanem gazdasági szükséglet is. Az EENergy projekt (EENergy Project), melyet az Európai KKV-k Támogatási Hálózata (Enterprise
A fenntartható és energiahatékony megoldások iránti igény napjainkban egyre növekszik, különösen az olyan ágazatokban, mint a vendéglátás, ahol a folyamatos működés jelentős energiafelhasználással jár. Egy
A Free Sun Energy teljes mértékben támogatja a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) által kihirdetett 12 pontot, amely a napenergia-szektor előtt álló kihívásokat és lehetőségeket
A Free Sun Energy, mint a fenntartható és zöld energia elkötelezett híve, büszkén áll ki a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) által kihirdetett, a napenergia
A fűtési és hűtési rendszerek optimalizálása, köztük a megtakarítás hőszivattyúval a mai energiatudatos világban egyre fontosabbá válik a cégtulajdonosok számára. A hőszivattyúk használata nemcsak környezetbarát,
Az irodaház üzemeltetés terén a költséghatékonyság és a környezettudatos működés napjaink kulcsfontosságú kihívásai közé tartozik. A Heatventors hőakkumulátorainak innovatív megoldása jelentős lehetőséget kínál az irodaházak
Budapesten, a XVIII. kerületben található Zöld Liget Tagóvoda nagy átalakuláson megy keresztül. Ez a törekvés magában foglalja a HeatVentors hőakkumulátorának bevezetését, egy figyelemre méltó magyar
Az épületek fűtése és hűtése mindig is kihívást jelentett vállalkozások és intézmények számára, legyenek azok iskolák, bevásárlóközpontok vagy raktárépületek. Ez különösen igaz a jelenlegi emelkedett
Hazánkban egyre elterjedtebb megoldás lett a klímával való fűtés. A fűtés klímával egy olyan téma, amelyre rengeteg szolgáltató hívja fel a figyelmet, köztük mi is,
A hőszivattyúk napjainkban egyre népszerűbbé válnak azok körében, akik környezetbarát és gazdaságos fűtési megoldást keresnek. Azonban kevesen tudják, hogy a hőszivattyúk milyen sokoldalúak és hatékonyak
A tél közeledtével gondolnunk kell arra, hogy mely elektromos fűtés technológiát alkalmazzuk otthonunkban vagy irodánkban, hogy a lehető leggazdaságosabb és leghatékonyabb megoldást válasszuk. Azokban az
Az elmúlt időszakban sokakat foglalkoztatott a napelemek jövője Magyarországon, kifejezetten a szaldó elszámolást illetően. Az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba szeptember 8-án megtartott bejelentése azonban világossá
A Magyarországi napelemes piac számos ellentmondásos jelet mutat, ami miatt nehéz megítélni, hogy valóban dübörög vagy éppen bedőlőben van. Az iparág egyes területein problémák vannak,
Miért fontos a klímatisztítás? A klímatisztítás szerepe az otthoni kényelem és az egészség szempontjából alapvető. Működés közben a klíma berendezések tetemes mennyiségű szennyeződést szívnak be:
A megfelelő szellőztetés fontosságát gyakran alábecsüljük, pedig a friss, oxigéndús levegő létfontosságú szervezetünk tökéletes működéséhez. Nap mint nap vegyi és egyéb szennyezőanyagok kerülnek otthonunk levegőjébe,
Az elektromos fűtés technológia nemrégiben kezdett áttörést elérni a fűtési piacokon világszerte. Bár vannak bizonyos előítéletek az elektromos fűtéssel szemben, a megfelelő technológiával felszerelt rendszerek
A célunk, itt a Free Sun Energy-nél, nem más, mint hogy segítsük a magyar lakosságot és a kis- és középvállalkozásokat a zöldebb energiaforrások felé való
Megszólalt a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, Kiss Ernő, aki a legfrissebb napelem hírek kapcsán adott összefoglaló felvilágosítást, köztük a szaldó elszámolás kapcsán felvetett kérdésekről
Megszólalt az Energiaügyi Minisztérium, miszerint folyamatban van a 2022. őszén bevezetett ideiglenes napelem csatlakozási stop felülvizsgálata. A szabály értelmében a lakossági napelemes rendszerek által termelt
Az 2022. október 30. után benyújtott napelemes igénybejelentésekre nem érvényes a kedvező szaldó elszámolás. Ez sokaknak rossz hírt jelent, hiszen ezentúl előfordulhat, hogy a termelési
A kormány október 13-án tett bejelentése alapján az október 30. után benyújtott napelemes igénybejelentésekre nem érvényes a kedvező szaldó elszámolás. A bejelentés sok magánszemély és
A rezsiárak emelkedésével rengeteg vállalkozás került nehéz helyzetbe. Számos vállalkozás fizet ezentúl akár ötszörös áram- és gázszámla díjat, amelyre a napelem lehet a megoldás. Azonban
A rezsiárak emelkedésével igen fontossá vált a megfelelő fűtési forma választása a téli időszakra. Rengeteg tévhit kering, miszerint napelemmel nem lehet, vagy nem gazdaságos megoldani
A rezsiárak növekedése végett még sosem volt ennyire sürgős, hogy megújuló energiát válasszunk. Ahogy arról már korábban is írtunk, az energiaválságnak, a folyamatosan növekedő energiaáraknak
A rezsicsökkentés módosításáról szóló kormányrendelet nem csak a magánszemélyeket érintette kellemetlenül, hanem a cégeket, vállalkozásokat is. Nem kevés vállalkozás fizet ezentúl ötszörös (!!!) áram- és
Napkollektor, napelem, inverter. Mit jelentenek és mi a különbség közöttük? Napelem ABC-nk segítségével most Ön is képbe kerülhet a leggyakoribb szavakat és szakzsargonokat illetően a
Figyelem! A szaldó elszámolást felfüggesztette a kormány. A 2022. október 30. után beadott igénybejelentések napelemes rendszerre ideiglenesen csak oly módon telepíthetőek, hogy azon rendszerek nem
Megéri napelembe fektetni? Mennyi idő alatt térül meg befektetésünk? Cikkünkben a lehető legegyszerűbb módon bemutatjuk, hogy miért az egyik legjobb befektetés a napelem! Napelem befektetés
Frissítették a lakossági napelem és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat szabályrendszerét, amely segítségével a pályázók 100%-os állami és EU-s támogatással válthatnak hagyományos fűtés és elektronikai rendszerekről, napelemes rendszerre.
Napelem rendszer telepítése előtt sokat találkozhatunk ezzel a két kifejezéssel, hiszen a napelem és a napkollektor a legnépszerűbb rendszerek, amelyek hasznosítják a nap energiáját. De
Ne maradjon le az 50%-os állami támogatás adta lehetőségekről, melyet az otthonfelújítási támogatás keretein belül most felhasználhat napelem rendszer telepítésre vagy fűtéskorszerűsítésre! A támogatásról röviden
Ez az év is bizonyítja, hogy kicsiny hazánk évről-évre jobban nyit a megújuló energiaforrások felé. A következő kis írásban megpróbáltuk a teljesség igénye nélkül összefoglalni,
Napelem pályázat szempontjából hamarabb jött el a karácsony, mégpedig a RRF-6.2.1 pályázatnak köszönhetően. A 100%-os, vissza nem térítendő napelem támogatás igazán kecsegtető, és a rászorulók felé